Tanítványok élményei

Milyen élmény és tapasztalás volt a Leckecsomagokkal tanulni?


Nagyon érdekelnek a tapasztalataid, élményeid a Leckecsomagokkal? Írj légy szíves, visszajelzést! Előre is köszönöm.

Én és Moshe Feldenkrais módszere

"Néha szükséges, hogy számvetést csináljunk az életünk látszólag kisebb dolgait is elemezve.
Amikor kikötöttem a Feldenkrais módszer mellett, akkor csak az vezérelt, hogy valami olyan mozgást végezhessek rendszeresen, ami a már egyre gyakrabban fájdalmas ízületeimet és gerincemet nem terheli meg különösképp.
Ennek négy éve. Ez idő alatt mély és őszinte bizalom alakult ki bennem a módszer és Csilla elkötelezett és együtt érző személye iránt.

Ennek oka talán az, hogy menet közben rájöttem, hogy a módszer segítségével nemcsak a testem, de a lelkem számtalan görcse is kisimítható. Jobban mondva a két fél békéje, ami a foglalkozásokon és az otthoni gyakorlásközben elérhető, egymásra áldásos kölcsönhatással bír. Olyan technikákat sikerült megtanulnom, amelyek szó szerint megkönnyítik az életem.
Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy próbálja ki, kezdje el csinálni. Ha javasolhatom, akkor kombinálja testi és lelki szükséglete és lehetőségei szerint az egyedi és a csoportos foglalkozásokat, adja át magát közben a befelé figyelésnek. Amikor először érzi úgy, hogy megpihen ettől az amúgy fáradt teste és szinte súlytalanul lebeg a bensője közben, akkor meg fogja érteni a bizalom forrását.
Tudni és érteni fogja, hogy miben segít a módszer alkalmazása az élet nehezebb periódusaiban.
Sokszor minden testi, vagy szellemi erőnket latba kell vetnünk valamilyen célért. Ilyenkor észrevétlenül is minden ízünkben megfeszülünk, gondolataink kényszeresen kattognak, vagy nagy erővel összpontosítunk. Jusson eszünkbe, hogy van egy módszer, amit meg lehetne próbálni a jobb életminőség eléréséhez.
Még valamit: azelőtt minden évben legalább egyszer, de inkább kétszer fizioterápiás kezelésekre, máskor manuál terápiás kezelésekre, gyógyszerekre volt szükségem a nyak- vagy a gerinccsigolyáim okozta fájdalmak miatt; az elmúlt években ezekre egyetlen egyszer sem volt szükség.
Összegezve: jól tettem, hogy belefogtam!"

K. Katalin

Fantasztikus volt!

"....gyorsan megírom, mert frissen él bennem a mai óra.
Fantasztikus volt !
Azt most se tudom, jól csináltam-e (elengedem már ezt a kontrollt lassan ), de a lényeg, hogy nagyon-nagyon jó volt: bele tudtam engedni magam, mélyebbről érzékeltem.
Most megint az éreztem, mint annak idején az első órán (és azóta is sokszor), hogy túlcsordul bennem a hála és majdnem könnyekig hatódom,
hogy ÍGY IS LEHET ÉREZNEM, nemcsak korlátok húzódások, görcsök és fájdalmak vannak.
Magamra pedig kezdek úgy tekinteni, hogy nem az ügyetlen, szerencsétlen nyomi vagyok, legfeljebb „a nő, aki kicsit nehezebben mozog” és persze ez lehet még másképp, és lesz is!
Tudom, hogy rajtam múlik sok minden, de nélküled ez nem történne meg!
Te annyira professzionális módon csinálod és mindannyian érezzük, hogy tudásod, szíved -lelked benne van, és nagyon csodállak!
Köszönök szépen mindent Csilla! "

ZSCS.

Nagy élmény volt számomra a Feldenkrais módszer megismerése.

" Mióta tudok magamról, rossz a tartásom, aminek következtében nemrég kialakult egy ágyéki gerincsérvem. Két óra gyakorlás után a Feldenkrais módszer eredményeként eltűntek a fájdalmas izomfeszülések, gerincem feladta a régi berögzült rossz tartását. Magam is nehezen hittem el, kiegyenesedtem, mozgásom harmonikussá vált, nagyon jól kezdtem érezni magam a bőrömben.

Ezután kezdtem el rendszeresen járni az órákra, megismertem az izületek közti csodálatos harmóniát, hogy például kezem mozgása nem lehet független a gerincem, csigolyáim, és a lábaim mozgásától sem. Tartásom rendeződésével elmúltak fájdalmaim, és egyben megszűnt a sérv fő kiváltó oka. Most már figyelek mozgásomra, és figyelek a testemre, megszerettem a testemet, ezt a csodálatos alkotást, amit e nélkül a módszer, és e nélkül a tanárnő nélkül sosem tettem volna meg.
A tréning alatt még azt figyeltem meg, hogy az izomfeszülések megszűnésével lelkileg is jobban lettem, kisimultak a vonásaim."

Burszky Adrienne

Soha nem késő új dolgokat megpróbálni

Köszönöm a tanfolyami óra alatt megtapasztalt élményeket. Már régóta próbálkozom mindfulness technikákkal, az ehhez tartozó, Magyarországon megjelent könyveket megvettem, olvastam, ezzel kapcsolatos ismertető előadásokat hallgattam.
Sajnos nekem egyáltalán nem sikerült 10 -20 másodpercnél tovább a JELENBEN lennem/maradnom. A tegnapi Feldenkrais órán viszont megtapasztaltam, hogy milyen az, ha teljes jelenlétünkkel a jelenben vagyunk.
A teljes foglalkozás ideje alatt sikerült ezt az állapotot fenntartanom, anélkül, hogy erre görcsösen törekedtem volna. Jelen voltam a térben és a saját testemben, annak szinte minden rezdülését és mozdulást, érzéseit megtapasztalva. Hatalmas élmény volt számomra.
A foglalkozás végére átjárta a testemet és a lelkemet is az öröm és az ellazult, tökéletes nyugalom, a feszültség/fájdalom mentes mozgás öröme.
A foglalkozáson elvégzett egyszerű, mégis nagyon hatékony gyakorlatoktól ébredt bennem a remény, hogy egy olyan feszült idegrendszerű ember számára is van lehetőség és megoldás a "gyógyulásra", mint én vagyok.
Szerettem a foglalkozáson alkalmazott tanítási módszert, amely nem tartalmazott direktben egyetlen "javító", helyreigazítgató instrukciót sem.
A halk, megnyugtató, szükség esetén egyre bővülő instrukciók tették lehetővé a saját képességeimen belül a mozgások kivitelezését.
Köszönöm.

Egy résztvevő

A foglalkozás végére átjárta a testemet és a lelkemet az öröm

"Köszönöm a tanfolyami óra alatt megtapasztalt élményeket.
Már régóta próbálkozom mindfulness technikákkal, az ehhez tartozó, Magyarországon megjelent könyveket megvettem, olvastam, ezzel kapcsolatos ismertető előadásokat hallgattam.
Sajnos nekem egyáltalán nem sikerült 10 -20 másodpercnél tovább a JELENBEN lennem/maradnom.
A tegnapi Feldenkrais órán viszont megtapasztaltam, hogy milyen az, ha teljes jelenlétünkkel a jelenben vagyunk.
A teljes foglalkozás ideje alatt sikerült ezt az állapotot fenntartanom, anélkül, hogy erre görcsösen törekedtem volna.
Jelen voltam a térben és a saját testemben, annak szinte minden rezdülését és mozdulást, érzéseit megtapasztalva.
Hatalmas élmény volt számomra.
A foglalkozás végére átjárta a testemet és a lelkemet is az öröm és az ellazult, tökéletes nyugalom, a feszültség/fájdalom mentes mozgás öröme.
A foglalkozáson elvégzett egyszerű, mégis nagyon hatékony gyakorlatoktól ébredt bennem a remény, hogy egy olyan feszült idegrendszerű ember számára is van lehetőség és megoldás a "gyógyulásra", mint én vagyok.
Szerettem a foglalkozáson alkalmazott tanítási módszert, amely nem tartalmazott direktben egyetlen "javító", helyreigazítgató instrukciót sem.
A halk, megnyugtató, szükség esetén egyre bővülő instrukciók tették lehetővé a saját képességeimen belül a mozgások kivitelezését.
Köszönöm."

Sz. Á.

Feldenkrais kétnapos hétvége után

"Köszönöm a szép hétvégét. Nagyon hasznos volt számomra a foglalkozás. Visszatért az életkedvem, könnyű a járás, minden megváltozott.

Azóta egyébként a hátamról/vállamról pukkanás szerűen leoldódott egy hatalmas görcsös csomó. Lehetett érezni a pillanatot. Most hagyom magam mögött a munkás élet minden nyűgjét? "

K. Katalin

Megszűntek a fájdalmaim és sokkal jobban ézem magam a bőrömben.

Mit adnak nekem a Feldenkrais órák Csillával?

Nagyon finom, gyengéd, szeretetteljes figyelem és odafordulás önmagamhoz, amire Csilla tanít.

Közelebb kerültem magamhoz, megéreztem a belső vázam, megéreztem, hogy a testemben erő van. Bár nem vagyok fiatal, a testem mégis képes a változásra, képes jobban működni. Nagyon megszerettem a befelé figyelős, elmélyülős mozgásórákat. A módszer gyengéd, de nagyon erőteljes a hatása. Megszűntek a fájdalmaim és sokkal jobban ézem magam a bőrömben. Az órák után könnyebbnek, stabilabbnak de mégis rugalmasabbnak érzem magam.

Fájdalom nélkül élni a mindennapokban nagyon nagy dolog! Egy évvel ezelőtt nekem ez elérhetetlennek tűnt.

Hálás vagyok Csilla!

Köszönöm!

Judit ... Egyéni és csoportos órák résztvevője

Felfedeztem egy új világot. Tudatosodott, hogy van testem.

"Mintha új tüdőt kaptam volna. Nagyon jó érzés volt ellazulni és megnyílni. Az órák végére mindig tovább ér a kezem, lábam, mint előtte. Lazábban és mégis biztonságosabban mozgok. Jó érzés rájönni, hogy lehet másképp is mozogni."

Utólag jöttem rá, hogy kerékpározás közben is használom a technikát. Így könnyebb, lazább és biztonságosabb két keréken is. Megszűntek a fájdalmaim. Összekapcsolódott a testem: minden porcikája kapcsolódik a mellette lévőhöz, és a mozgásban egy láncreakciót, hullámzást, szimmetriát, egyensúlyt fedeztem fel. Mindennek megvan a párja, hatása, következménye. Visszafele is működik. Egy következmény = egy tünet. A tünetek valamit jeleznek. Ha figyelek, és tudatosan próbálok mozogni könnyebben, többre jutok - gyógyulok. Folyamatosan finomodik a mozgásérzékelésem és koordinációm. Ezek az élmények, tapasztalatok kihatnak a szellemi és lelki életemre is. Egyre több összefüggésre derül fény az életem apró és nagy területeiről. A munkámat is hatékonyabban végzem. Örömöt jelent az élet, és ami azt kitöltheti."

Dani László

További résztvevők gondolatai:

".... Köszönöm a szép hétvégét. Nagyon hasznos volt számomra a foglalkozás. Visszatért az életkedvem, könnyű a járás, minden megváltozott.

Azóta egyébként a hátamról/vállamról pukkanás szerűen leoldódott egy hatalmas görcsös csomó. Lehetett érezni a pillanatot. Most hagyom magam mögött a munkás élet minden nyűgjét? ..."


"....nagyon örültem, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Nagyon felszabadító élmény volt számomra, hogy az apró mozgásokkal, és a mozgásra és légzésre való figyelés során azok az izmaim kerültek harmóniába, amelyekhez aktív sportolás során (szerintem) nem jutok el.
Egységes lett a nap végére a hátam, és úgy éreztem nem darabokból vagyok, hanem egész vagyok. Érdekes volt, ahogy a hátam, vállam, csípőm és a lapockáim felszabadultak...
Mindenképpen szeretném jobban megismerni és gyakorolni a Feldenkrais módszert."

" Jól éreztem magam, nagyon gyorsan elrepült az óra. Ez a fajta megközelítés szellemileg is feltöltött. A gyakorlatok nem voltak megterhelőek, kezdtem érzékleni a saját testemet, lapockámat, csontjaimat. Jó volt megismerni, hogyan lehet a földről erőfeszítés nélkül felállni. "

".. azt tapasztaltam meg, hogy a mozgás nem csak dinamikus , de elgondolkodtató is lehet. Az én alkatomhoz nagyon megfelelő módszer. Nem csak az alvás pihentet. A görcsös testet a finom mozgás pihenteti és ez a lélek görcsire is visszahat. "


"A többórás foglalkozások nagyon kellemesek. Még több időnk van, hogy felfedezzük magunkat, belemélyedjünk a gyakorlatokba. A rendszeres órák mellett nagyon jó egy- egy ilyen sorozatban is részt venni. Igazán jól megérezhető, miért is van értelme "feldenkraisozni:) "

Máris megtapasztalnál egy Feldenkrais leckét?

Töltsd le a "Tudatosság mozgással" c. hanganyagot
INGYEN, és láss hozzá most azonnal!